Oldalak

2013. március 8., péntek

Szeressétek az édesanyákat!


Elléptem csodák mellett.
Most, ha tehetném,
megkóstolnék minden mellet,
minden emlőt,
hogy arra a régi ízre leljek,
mely nyálamba oltva ring.
Kömény, akác és rozmaring,
s még valami édesebb, lágyabb.

Szeressétek az édesanyákat.
Szeressétek őket, amíg lehet.
Amíg vannak,
mert egyszer ők is cserbenhagynak.
Akkor örökre, végleg.
Amíg élnek:
szavak, érintések,
lelkek között ringó tájak.

Vigyázzátok őket
éber, szép szemekkel,
a magányos álmot őrizőket,
kik megfosztva lettek
gazdagok, szívbe csüngő amuletek.
Húsos mesékkel tömték be szánkat.

Szeressétek az édesanyákat.
Szeressétek őket.
Ha nem lesznek már, és kell szeretni,
szerethettek egyéb nőket.
Mert az élet nem több, ennyi:
szeretni, és szeretve lenni.
Minden más nő jő vígasztalásnak,
de amíg lehet,
szeressétek az édesanyákat.



2013. február 3., vasárnap

Ölelgetni fákat



Átölelni fák törzsét,
és úgy maradni végleg,
míg az idő lenyúzza
lelkünkről a kérget.

Ölelni, fojtón, görcsös
szerelemmel fákat,
ölelni, ölelni őket, míg tán
visszafogadnának.

Ölelgetni fákat, arcunk
arcuk illatába nyomva,
hogy nőnénk csemetévé
emberként elfogyva.

2012. június 30., szombat

Piciny égi cimbalom


Piciny égi cimbalom
hintál le hópelyhet:
kérdjétek meg odalenn,
mely nótám a legszebb?

Mely zenémtől szúr a szív,
mint a poklok pokla,
hogy csak súlyos férfikönny
zúzza darabokra?

Mely dallamom ringat el,
s melyik, amely ébreszt?
Éj tüze vagy halott Nap
illik a zenémhez?

Kócos égi hegedű
szitál eső-hangon:
kérdjétek meg odalenn,
szebb-é a cimbalom?

Kérdjétek meg odalenn
Magyar fiát, lányát:
pendülésem űzi-e
olykor a magányát?

Bőrükön leperdülő
könnyem sebet hűt-e?
Elsír-é a szívükig
az ég hegedűje?

Kicsiny égi furulya
napsugárban lüktet:
kérdjétek meg odalenn,
tor van-é vagy ünnep?

Kérdjétek meg odalenn
magyar leányt, ifjat:
felhős kezük ablakot
új tavaszra nyithat?

Eső, hó és napsugár
külön-külön dallam,
Szép-szomorú üzenet
fürdik minden hangban:

Nem a felhő, nem a Nap
ád lelket a népnek,
Isten szerint szerető
szívünk az igézet.


Az inas



 Engem még faragni kell, nem csiszolni.
Látni taníts előbb szépen - szólni
aztán csak: s ha lesz miről beszélnem,
csillagokat írok az ég tenyerében!

Anyám könnyei


Amikor én születtem, Anyának beteg volt a szíve.
Az orvosok azt mondták, meghal - Ő hitte, hogy nem kell félnie,
a könnyein át is csak mosolygott rám, talán énekelt is nekem...
...hát így indult, hát így kezdődött el az életem.

Aztán szálltak felettünk az évek, annyira bolond lett a világ!
Esténként, ha hazatértem, láttam, ha megint sírt az anyám,
de a könnyein át is csak mosolygott rám - talán félt, hogy észreveszem,
hogy az arcán a ráncok közt ott lapul a félelem.

Ne sírj Anyám, ne sírj! - Apa szeret még...
Ne sírj Anyám, ne sírj! - kár a könnyekért:
a szíved megszakad és ez mit sem ér...
már szél görget rögöt a rög között
két lélek hol mélyebbre költözött.

Húsz éve, húsz hosszú éve...lassan megértem, mit jelent
vágyni, hogy várjon egy mosoly reám, mikor hazaérkezem.
Most esik...Anya arcát látom Budapest szürke egén,
s remélem, tudta, hogy szeretem őt, mert ma már csak így az enyém...

Átváltozások


Már az anyaméhben
az ismeretlen ismerős elemében
hol Isten ujja és lelke ringat
s fűzi fel DNS-re tagjainkat
már ott emberré válunk
és a szülőcsatornáig
szöveteinkbe épül a másik
a testvér, kit felzabáltunk.
Az édesanya ma már
hű lelkiismeret-tanár
nem férjet választ, csak hímet
mint sóvár költő, ki rímet
görget a sorok végén
vélve, hogy ennyi a versélmény
a nő is gyermeket önmagának
szül félve
mert ez az utolsó század.
Ezért van szükség jó
versekre, s ki hozzá méltó
olvasóra, akit még idekint
is felemésztett vére int
e világ az, ami mi vagyunk
undok, torz és egyetlen fajunk
egyetlen gyönyörű példány
mely felnő a többi maradékán.
Ne magyarázd a léted
véletlen vagy, nem választott.
Mégis több vagy, mint mások
csak másként, máshogy
ha érted.
Még nem tudod, még nem is kell
mit üzensz a verseiddel
ha elnyelt iker-lelkek
szólnak belőled, ember-gyermek.
Látod? Hajnaltájt ily képek
törik bennem a mindenséget
s gyűrűznek tovább, tarka
és szürke életem összerakva.
Kinek jó ez? De kit bánthat
ha összezúzom és felépítem
minden nap a mindenségem
szavakból várat vagy sátrat
Gyilkosok vagyunk és bírók
bűnnel és bocsánattal bírók
elesettek és kőkemények
ellentétek, mint vélemények
kik még mindig visszasírjuk
azt a jó, befogadó nedvet
melyben elkezdődött a kezdet.
Élünk
s hogy nyomunk maradjon
írunk, s leszünk kanok
szukák, utódaink ártatlanok
ez lett a társadalmi sablon.
Ne félj mégsem, nem ilyen
egyszerű az élet. Senki sem
kalkulál a verssel, pedig kéne
megpendül lelked lelkem énekére.

2012. június 29., péntek

Biztató


Ne higgy az ősznek, ha zörögve biztat,
hogy kis idő múlva elfelejt, itt hagy:
először elalvó, jeges világnak,
hogy örülni tudj majd a bomló virágnak...

ne higgy az ősznek. Tavasznak, nyárnak
se higgy: fényeik, színeik árnyak.
Ha hinni akarsz mégis, remélni végképp,
hidd, reméld a nemlét ízetlen mézét...

ne higgy az ősznek, az sem hitt benned,
csak itt hagyott zörgő, száraz szeretetnek,
mely ólmos alkonyba, gyáva pirkadatba
kipörög szívedből színt mosni a Napba.