Átváltozások

Már az anyaméhben
az ismeretlen ismerős elemében
hol Isten ujja és lelke ringat
s fűzi fel DNS-re tagjainkat
már ott emberré válunk
és a szülőcsatornáig
szöveteinkbe épül a másik
a testvér, kit felzabáltunk.
Az édesanya ma már
hű lelkiismeret-tanár
nem férjet választ, csak hímet
mint sóvár költő, ki rímet
görget a sorok végén
vélve, hogy ennyi a versélmény
a nő is gyermeket önmagának
szül félve
mert ez az utolsó század.
Ezért van szükség jó
versekre, s ki hozzá méltó
olvasóra, akit még idekint
is felemésztett vére int
e világ az, ami mi vagyunk
undok, torz és egyetlen fajunk
egyetlen gyönyörű példány
mely felnő a többi maradékán.
Ne magyarázd a léted
véletlen vagy, nem választott.
Mégis több vagy, mint mások
csak másként, máshogy
ha érted.
Még nem tudod, még nem is kell
mit üzensz a verseiddel
ha elnyelt iker-lelkek
szólnak belőled, ember-gyermek.
Látod? Hajnaltájt ily képek
törik bennem a mindenséget
s gyűrűznek tovább, tarka
és szürke életem összerakva.
Kinek jó ez? De kit bánthat
ha összezúzom és felépítem
minden nap a mindenségem
szavakból várat vagy sátrat
Gyilkosok vagyunk és bírók
bűnnel és bocsánattal bírók
elesettek és kőkemények
ellentétek, mint vélemények
kik még mindig visszasírjuk
azt a jó, befogadó nedvet
melyben elkezdődött a kezdet.
Élünk
s hogy nyomunk maradjon
írunk, s leszünk kanok
szukák, utódaink ártatlanok
ez lett a társadalmi sablon.
Ne félj mégsem, nem ilyen
egyszerű az élet. Senki sem
kalkulál a verssel, pedig kéne
megpendül lelked lelkem énekére.