Neked

Még nyarat hajlít a szél, az égbolt,
a fák zúgva kapnak a magasba,
őrizve még azt ami szép volt,
de már várnak az új tavaszra.

Labdák pattognak, még habzó fű ölel
illatával megfáradt bogarat,
de sárga és fehér nesztelen közel
lopja magát, s kergeti a vén nyarat.

Hozzád kívánkozik lelkem, messze
vagy, s mégis itt élsz már bennem.
Álmom nappalomba csordul: szeretsz-e
annyira, hogy vársz, míg sikerül mennem?

Sosem bíztam még így tavaszban, télben,
csillagokban hitem Érted lobban:
el nem engedem, ha egyszer elértem,
csak szeretem, imádom egyre jobban!