Miket össze nem írnak Rólad!
Lám, egyből így él meg ezer.
Te Egy, ha meg is halsz holnap,
több torkot csengetsz, ha nem létezel.
Dongják majd verseid, kik addig
egy sorodat nem olvasták soha:
"sötétben is rúgta a lasztit,
mert otthon nem várta vacsora",
vagy: "a Dunához indult részegen..."
"azt hitte, neki mindent szabad..."
ilyeneket írnak majd, s egészen
elhiszik, hogy értik jácint-szavad.
Kiknek markában, tenyerében
lelt e szív egy sóhajnyi álmot,
üzenem: én köszönöm, de nem értem
e nyelvemben élő, hitetlen világot.
Köszönöm, hogy lehetek részecske
egy nagyszerű egészben, de kérem,
ha látják lángom szikrákat vérezve
oldódni éjbe: nem hagyják szűnni egészen.
Mert a versek csak úgy születnek,
mint az ember, vagy a csillagok:
kiszaggatva is részei az Egynek,
s túlélődként ríják: szeress míg itt vagyok!
