A magyar költőkhöz

Adj oda mindent…
Mindent adj oda,
Ne nézd, kihez jut el
Szavaid méze, ostora,
Mert tudd meg, minden csapása
A Te lelked lassú pusztulása.

Adj oda mindent…
Kérniük se kelljen,
Írd ki magadból dühös
Betűkben mi szemedben
Megpattanó vágy és álom -
Barack illatú vasútállomáson.

Adj oda mindent…
Mindent adj oda,
Öledből a tüzet,
Peregjen sorsod hamuja
Átázott, tátogó cipődre -
S légy boldog, ha szél lesöpörte…

Te újra adj oda
Mindent, mindent adj oda!
Tolladból jajgatva
Hulljon a vacsora
Üres tálkájába nemzetednek,
Kik epedve falják könnyes, magyar versed.

Adj oda mindent,
S ne kérj semmit érte,
Mert magadból adod azt,
S majd Isten fizet érte:
Megfizet halállal, addig szenvedéssel,
S ha jól osztod szét magad, élve temetéssel.

Adj oda mindent,
Mindent adj oda,
S ne panaszkodj,
Ne követelj soha:
Csak lelked vonyíthat, szíved zokoghat,
De gyönyörű szavakban zenéljen a tollad!