A templom

 Az idő kegyes penésze kívül
az égig löki a nyers falakat,
mielőtt majd a földbe visszaszelídül.
A hiten a tudomány a lakat.

Arcomon az ifjúság vasárnapba
öltözik: a bűnt még nem ismerem,
s bár a Gonosz petéit belém rakja,
mégsem gyűlölöm, hisz´ van Istenem.

 

Szűk ablakokban gyertyák és holdak.
Roppant éjszaka teste kong
odabenn, s tikkadt virrasztónak
ottfeledett titkok térdeplik a betont.

Pólusaim zümmögő románcát
lányok illata oldja és álmok:
a vágynak párnák közé gyűrt táncát
vajon tudnák-e még mai táncok?

Hideg van. Nyirkos, meztelen hideg.
Ide soha senki nem érkezik haza,
a főhajóban mintha átmenetileg
ringna száműzött papok szaga.

Pilláimon egy könnycsepp a remény,
s ott remeg majd Karácsonyig,
míg lecsókolja egy újabb jövevény,
ki rólam s magáról hittel álmodik.