Magadból tépett mennybolt

Lehet egy messzi sátor,
lehet az közeli hegy,
mi eltaszít magától,
s lelkedet öli meg,
nem sár, nem tégla, nem folt:
magadból tépett mennybolt.

Lehet az ócska múltad,
jövőd kifakult zsákja,
csibészség, kitanultad,
hogyan húzd rá a mára,
bús, kövér, zsíros szennyfolt:
magadból tépett mennybolt.

Csillagot fűzz láncra,
napsugárt gúzsba veszíts,
fényt akassz éj nyakába,
szemébe árnyékot feszíts,
levetve mind, mi fenn volt:
magadból tépett mennybolt.

Végül, ha semmid nincs már,
de még fizetned kéne,
tátog rád éhes kincstár,
hogy légy utolsó érme,
kinek ára ékesen szólt:
magadból tépett mennybolt.

Lehet mégis másképp,
ezt a verset is te írod:
lehet reád váró násznép,
mi most körbeállja sírod,
s lehet újra egy, mi egy volt:
magadból tépett mennybolt.