Téged
belőlem szaggattak szerelmes ujjak,
és simított lelkemmé érző tenyér:
magamból magammá, de álommá gyúrtak,
hogy valami jobb, szebb, féltőbb legyél.
És Te
lettél jobb, szebb, féltőbb másom,
kit meglelni a világban: az életem;
néha őrület súgja, hol találom,
néha bölcsesség rejti, ahol keresem.
Minket
Nap rejthet, éj bújtathat, mégsem
hiába lettünk egy lélekből egyek:
ha te nem lehetsz boldog, én sem,
mert egymásban bontunk szerelmet.
(A Férfi útja ez a Nap alatt:
a Nő. A Titok, a Megnevezhetetlen,
mi a teremtésből nemes maradt,
egyetlen hiány az egyetlenegyben.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése