Isten azért adott lelket a magyarnak...

Isten azért adott lelket a magyarnak, hogy szeressen.
Minden körülmények között, minden bántás és sérelem ellenére.
Volt-e már a magyar tenyéren homokszem? Bizony volt. Bántotta talán? Bizony nem bántotta. Nézte, nézte, hosszan nézte, aztán meglátta mögötte a saját tenyerét...és hálás volt annak a homokszemnek... Nem magáért kemény a magyar férfi, s nem magáért boldog illatú a magyar nő.
Adni akar.
Gyermeknek mosolyt, férfinak érett ízű munkát, nőnek gyengéd figyelmet.
Mert az Isten a magyarnak osztotta ki a lelkét.
Hogy néha sárba esik az Isten magva? Úgy lehet, megtörténik. De nem a boldog, szerencsés férfiú kötelessége az, hogy vigyázza az Isten vetését? De bizony, úgy van az, hogy minden bolond szó, ami emberi ajkat elhagy, társra vágy, csókkal lehetne azt letapasztani.
Magyar vagy, ember vagy. Dolgod van a világban, kötelességed.
Bántod az Úristen szavát? Ne tedd. Benned él a szerelem minden tested után, minden tagod után.
Mert Neked, magyar, az Isten a lelkét adta.
Add tovább.
Csókkal és mosollyal üdvözöld a felkelő Napot.