Az elemlámpa illatai

Sokáig bepisiltem gyermekkoromban. Hogy ehhez mennyire járult hozzá az az idegi-lelki terror, amit át kellett élnem sajgó kis világom magamra zárt kapui mögött, nem tudom megítélni. Családnak semmiképp nem nevezhető környezetem azonban mindenképpen azt próbálta tudatosítani bennem, hogy gyámoltalan és szégyenletes kis testem e vétke sokkal inkább jellembeli hiányosság, akaratgyengeség és mi több: egy szánalomraméltó, de kiigazítható szándékos rosszaság. Azaz bűn. Igazították is rendesen nap mint nap a bennem fészkelő megátalkodottságot, hajlott belé kutacs, csattogott az akác vessző, a nadrágszíj. No, nem sajnáltatni akarom magam, csupán így utólag is megköszönni az inkvizíciót.
Mert a félelem, a megalázottság és a szép utáni vágy taszított a könyvek álmodásába, s az adott a kezembe palatáblát és lopott ki-be a szívem-lelkem szép mezeire betűket.

Olykor nagyapám kezében is elfáradt az ostor, s valami boldog silencium lephette el forintokban zümmögő elméjét, mert elővette a féltve őrzött, kézzel másolt réges-régi papírjait, s okulásomul felolvasott belőlük - az Isten áldja meg érte halálában is.
Tőle hallottam először a kis gyufaáruslány történetét, s látva könnyeim, nem is sejtette, mennyire szeretnék én annak a csöppnek a helyében lenni…
Petőfit, Csokonayt, sőt József Attilát úgy olvasott fel előttem, mint ismeretlen szerzőt…

Esztelen, őrült kíváncsisággal és a varázslatért lélekszakadó vággyal vetettem magam a könyvekbe. Olvastam mindent, ami a kezem ügyébe került. Nem tudom, mennyire voltam méltó társa éjjeleken át Poe-nak, Dickensnek vagy Thomas Mannak hét-nyolc évesen, de Ők voltak számomra elérhetőek, hát kaptam utánuk.

Ők pedig mérhetetlen szeretettel vettek körül, elbódítottak, megríkattak és kacagtattak. Azt csináltak velem, amit csak akartak, mint mosó asszony a ruhát, mártottak valami tisztító elembe, amiről a felnőttek emígy nyilatkoznak: fantázia.

Éjjelente gyertyacsonkok rebegő, halovány sápadtsága mellett emelkedtem a padlásunk döngölt földjéről Verne szellemével, s bár a pókoktól rettegtem, még inkább rémisztett egy-egy boldog könyv fogyó lapjainak érintése. S a paplan alatt az elemlámpa sárgás köre édesebb színeket mosott lelkembe, együtt ölelkezve a betűk fekete seregével, táncoló, pöttynyi hadával, mint százszor ígért és százszor elfelejtett ajándékok megálmodott kaleidoszkópja holnapban, holnaputánban.

Olvassatok sokat a gyermekeknek!
Olvassatok mesét, verset, szépirodalmat és regényt… és engedjétek olvasni a gyermekeket, ha nyughatatlan lelkük vágyával suhannak egy álom, egy vágy még nem értett, de már imádott új szellőjének választott szárnyain…

Engedjétek álmodni a gyermekeket, mert az Ő kis álmaik fényében teljesedhet ki majd egyszer a tündöklés, amely e földet bearanyozhatja!