Álmodom hazámat

Ma is itt ül a nyár a budai dombokon, forró csókja Budapestre tapad. Köntöse alatt lomha sóhaj a Duna, arany hajszálai végigcsorognak a házfalakon, az irodaépületeken, a játszóterek kacagásán. Az árnyékokba beszorul a vasárnap csöndje, csak pincekocsmákból susog elő az élet. A mellékutcákban galambok totyognak az emberek szemetes élet-morzsái között. Én Hazámat álmodom, mint rendesen mindig. Milyen Hazát álmodjak magamnak?
Csak olyan legyen, mint egy család, mint egy tisztességes magyar család háza. Legyen benne családfő, aki tekintélyével és bölcsességével kormányoz. Legyen benne jó anya, aki szeretve nevel és rendben tartja a közös fészket. Ők ketten, akik vállalják a hétköznapok terheit, s az ünnepek, vasárnapok nyugalmát, szentségét kicsíráztatják az utódaik lelkében. Legyen benne sok-sok gyermek, rokon, barát, ismerős. Teli legyen nevetéssel és tréfával, s ha olykor a fájdalom vagy a gyász meg-megül az asztal körül, a hit és a remény szelídítse jó emlékké a könnyeket is. Legyen testvér a testvérnek gyóntatója, támasza.
A falon legyen íj és kard, de egymás ellen ne forduljon a házban akarat, ám megvédeni az otthont sose legyen gyáva a rettegő lakó sem. Félni szabad, de a félelemnek engedni sohasem.
Legyen nagy-nagy kert a házhoz, rengeteg virággal, hová megigazulni elröppenhet a kemény férfi szív is, s a nők mosolya ültessen, ápoljon ott drága lélek-virágokat.
Legyen istálló, benne ló, de sohasem menekülésre, hanem mindig a szabadság barátjaként - ha szélnek tudja adni csak az ember a bánatát. Legyen kutya és macska, legyen bohóc állatsereg és legyen komoly illata a munkának a földeken, játékos íze az együttlétnek a házban.
Álmodom Hazámat…
Az ember már csak ember marad. A gyermek sohasem nő fel a szülei szemében és némely gyermek többet kap Istentől áldást, némely többet örököl az elesettségből. Mégsem választ a szülő, csak ad. A gyermek pedig visszafizet azzal, hogy van. Nem kell több, csak legyenek egymásnak.
Olykor büntetni kénytelen a szülői szigor, de a fegyelem bilincse a szeretet.
Álmodom Hazámat…
Minden embernek van egy nagy-nagy igazsága, de a legnagyobb igazság mégis az, hogy egy nemzetnek csak egy Hazája van. Ahol pedig a nemzetből egyre többnek kell álmodnia a Hazáját, ott valami nagyon nagy baj van.
Mert nem a nyelv, nem a kultúra és nem a törvény jelöl ki határokat.
A tudat.
Egyre kevesebb a magyar, s egyre kevesebben tudják, hol is van a Haza. Mert milyen szülő az, aki azt nevelné a gyermekeibe, hogy már a házuk tornáca is a szomszédé? S milyen szülő az, aki hagyja, hogy hazavágyó édes magzatait saját udvarán a szomszéd nevelje? Milyen szülő az, aki előbb maga eszik, aztán megvendégeli a falut, s csak a maradékot szórja a gyermekei közé? Milyen szülő az, akire a gyermekei dolgoznak a földeken, míg ő maga a Házban mulat idegenekkel?
S a gyermek tudatában ott fészkel az igazság. De vajon ő milyen szülővé válik, milyen utat választ?
Én csak álmodom. Álmodom a Hazámat, és tudom, egy napon valóra válik az álmom. Mert hiszek az igazság erejében. Egy nemzet, a magyar nemzet óriási igazában.