Opus8. (E föld)

E föld, mint hűtlen göröngyét
porlaszt el engem, a gyöngét,
a gyávát, ki élni s magot
ringatni félt, árvulni hagyott.

E föld esővel áldott és sárral,
holnapot összecsókolt a mával,
míg maszatos képem ragyogott,
de száraz, durva göröngynek hagyott.

E föld ostoba talpak alá mászik,
de én nem érek térdig, bokáig,
jaj, nincs fogam marni, mérgem ölni,
csak hangosan tudok ropogni, törni.

E föld hűtelen göröngye
vagyok: álmodozó, gyáva és gyönge.
Porladnék már, s jó eső szagában
oldódnék, ölelnék életet magvában.