Azt gondolom, az ember alapvető szükségletei közé tartozik a szerelem. Mármint ennek az érzésnek a megélése. Mondom, érzésnek. Mert a szerelem egy olyan csoda, amire van szavunk, de mint a szőlőfürt, egységes igazsággá mégis sok-sok más szó-szem, érzés-gyöngy kapcsolódó társasága teszi a gyümölcsét. S ha már azt hisszük, látjuk teljes, érett pompájában, újabb és újabb szemek pattannak a tömör testhez jogot követelve az egészséges testből.
Lám csak, ott dagad a Szerelem-fürtön Féltés édes szeme, de a Vágy és a Ragaszkodás is köztük aranylik. Nem csonkíthatom a gyümölcs testét csak egyikük ízlelésével, mert úgy elveszíti tiszta zamatát; külön-külön lehet érték mind, de az még nem Szerelem.
Jaj, hogy tülekednek a magukat kellető bogyók! Érintés, Simogatás, Becézés, Incselkedés... és mintha mind kettőzve rejtené a Nap fényét, a némák ölében csücsül hangos testvérük. Mert a Szerelem olykor szótlan, s néha szükséges, hogy énekeljen.
Gondoskodás, Figyelem és Törődés pattannak húsos zamatokba, talán észrevétlen, de szükséges alakba. Más gyümölcsökön is természetesen duzzadnak, nézd csak meg az Anyaság fáját!
de ez más... ízében, illatában más...ki tudja, miért, de pontosan annyiban más, hogy teljes legyen ez az aroma is.
Ha hiányzik egy szem, ha megférgesedik egy, már nem Szerelmet űz a kóstoló lélek.
Ha együtt öregszik meg a fürt, mazsolákba tömörödik minden zamat: ha voltak is esők, viharok, szomjúság és öldöklő tikkadás, a mazsolákban fenséges és örökítő a fény és a föld frigye.
Elégedett vagyok az életemmel, csak azt sajnálom, hogy vannak időszakok, amikor nem vagyok szerelmes. Olyankor nem érzem magam teljes embernek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése