Bogarászik kinn az éj.
Még itt maradt zöldet keres,
lomhán, mint részeges fiákeres,
ki egy évszázadot átaludt
a bakon, s most ideges
szemekkel bámul minden kaput.
Ki tudja, e borzadó sötét
kívülről jön vagy kivetül?
Mosolygó árnyék a fény körét
falja mohón, kíméletlenül.
Kínom, mint ritka cégér
fityeg szívem gerezdjein. Zavar,
hogy nem tompít és nem takar
szégyen, kérődző mások
tolvaj szeme sikolyomba mar.
Verseim Ének, intim vallomások.
Ki tudja, ki ásót vesz ma, holnap
ültetni látod vagy temetőben?
Mint cigarettát, megsodornak
a napok és csikk marad belőlem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése