Uram, tenyeredben ringass engem
elveszett, úttalan vakot,
ki barátot nem tart meg szerelemben:
átkozott áldásod vagyok.
Lopni járok oda csak, hol mások
tiszta lélekkel keringnek,
s bennem a túlcsurgó vallomások
súlyosak, mézük nem kell senkinek.
Uram, számban a szó, mint cukorka
elkopik, s én újra éhezem,
s csak a nyomor ér mindig utol, ha
új, reménylő szirtre érkezem.
S mégis, Uram, ha felcsapnak a habok,
jussak eszedbe: még vagyok! Vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése