Jó szívvel

A Duna parton álltam. Hátam mögött
a város halkan szuszogott, nyögött,
s előttem, a habok tinta mosolyában

lelkem hintázott múlt-morzsái között.

Arcom tenyerembe temettem,
ráncai közt rózsákat neveltem,
s már új csillogással e barna árban
kezdtem hinni újra a szerelemben.

Aztán esni kezdett. Szomorú lett Isten,
mert néhány szirmot látott szemeimben,
még itt feledett s őrzött virág illatot,
s hagyta, maradjon meg ennyi kincsem.

Alszik most a világ. Szerelmes vonatok
dongó hangja távoli dal. Ússzatok
búza illatában, megélve a pillanatot
s érjétek el az égen a kívánt csillagot!